Történt egyik reggel, hogy Kócos Fejenagy Leó korábban ébredt a szokásosnál. Forgolódott is nagyon a vackában, vakargatta a fejét, rugdosta a takarót, gyűrte feje alatt a párnát így is meg úgy is. Csak nem nyugodott. Fejre is állhatott volna, az alvás csak nem egyezett vele. Na, kikelt az ágyból durcogva, belebújt a mamuszába és lebattyogott a patakhoz mosakodni. Belenézett a patakba, hát kit lát ott? Plittyeputtyot, a pimasz pisztrángot. Az is épp a reggeli fürdőzéssel volt elfoglalva, egészen annyira, hogy Leót észre sem vette.
- Szevasz Plittyeputty! Milyen a víz? - dünnyögte Leó elgyötört hangon.
- Milyen lenne, hát nedves! - bugyogta a hal.
- Ne húzd ki a gyufát, mert maó.. megbánod! Azt kérdeztem, hideg-e vagy meleg. - förmedt rá a kócos oroszlán.
- Télen hideg, nyáron meleg - bugyorgott a Pisztráng.
Na, Leónak sem kellett több, ráugrott kieresztett karmokkal, félelmetes ordítással. Azaz ráugrott volna, ha a hal gyorsabb nem lett volna. Elúszott sebesen és csak nevetett nagyokat a vizes macskán. Azóta is nevet talán.
Szegény Leó nem tudott mit tenni, ha már vizes volt, hát jó alaposan megmosta a bundáját. Fürdés közben gyakran énekelgetett:
- Mi-miaooo, ma miao maooo! Mi-mi-mi-miaooo, ma ma ma miaooo!
Nem lehet mondani, hogy gyönyörű lett volna a hangja, mások inkább macskanyávogásnak hallották, de ő maga nagyon élvezte a nyekergést. Miközben így elvolt boldogan, arra járt Cacka Macka, a nagy verébvadász. Az egész környéket bejárta ilyenkor reggel, és feltűnt neki milyen korán kelt ma az oroszlán. Leült a folyó partjára, körültekerte háta mögött selymes farkát, megnyalogatta a tappancsát és kicsinosította a bundáját Leó énekét csodálva.
- Szép jó reggelt, Leó. Téged meg mi lelt, hogy ilyen korán itt talállak? - kérdezte a csillogó szőrű cicalány.
- Mao mao mao, mia mao mao! Mamamamma mia mao mia mao mao!
- Jó reggelt! - kiabált a foltos macska egy kicsit hangosabban.
- Jó reggelt Cacka! Ne haragudj, nem is láttalak, nem is hallottalak. Szemembe ment a szappan, a fülemet meg a lucskos hajam takarta el. - válaszolta Leó - Régóta itt vagy? - kérdezte aztán szégyellősen.
- Hallottam, hogy énekelsz, hát megálltam egy nyalakodásra. Miről nyávogtál?
- Én, én... csak a gazellákról, meg a szavannáról, meg a hőbörgő hőségről, meg a végtelen óceánról, meg minden ilyesmiről, meg erről-arról is. - hebegte vidáman a nagymacska, aki lélekben még igenis kicsi volt.
Nagyon tetszett ez Cackának. Ő is szeretett volna egyszer gazellát fogni és szavannán szaladgálni, hőségben hűsölni, óceánon óbégatni, meg minden ilyesmi. Nem állt tőle távol az oroszlánélet, csak ugye egy macskának mégiscsak minden nap korán kell kelni, sokat kell vadászni és korán kell lefeküdni. Addig-addig fészkelődött benne a virgonc kisördög, hogy elhatározta, ő oroszlánéletet akar magának.
- Na jó, egye meg a sánta kutya, elmegyek veled. - vágta oda kis gondolkodás után a macska.
- Hova te tarka macska? - Leó láthatóan összezavarodott. Nem tudott ő ilyen kora hajnalban gondolkodni.
- Hát világgá. - mondta Cacka - Elmegyünk világgá. A szavannára, az óceánon túlra, meg még ide-oda is.
Hú, ez már sok volt az oroszlánnak. Ilyen nagy dolgokról még csak beszélgetni is bolondság lett volna reggeli előtt. Kivánszorgott a patakból, jól megrázta magát, aztán visszacuppogott a vizes mamuszokban a barlangjához. Addig-addig forgolódott mindenféle dolgokat keresve, amíg az ágyában nem kötött ki. Hát, gondolta, ha már így alakult, csak heverészik még egy kicsit.
- Sok volt ennyi izgalom egy napra, - gondolta - majd holnap jól kiötlök mindent. Meg még ezt is azt is. Nyam-nyamm. Miaó, nyamm.
Megvakargatta a bundáját, mormogott valamit, kicsit nyámnyogott is, aztán azzal a lendülettel visszaaludt szegény.
